Változás...

Az Igazság minden szempontból igaz. De ki ismerhet minden szempontot? Senki, ugye? Mert a bonyolult világ szemszögéből nézve, a szempontok vastagon összeszőtt hálójából nemhogy kiszabadulni nem tudunk, de még csak át sem láthatunk rajta. De mi a helyzet az egyszerűséggel? Azon túl, hogy a világot szó szerint pokolian bonyolulttá tettük, még nem bonyolult, csak akkor, ha mindenképpen mások fejével akarunk gondolkodni, ha osztályozunk, szabályokat állítunk fel, melybe ezek az emberek beleférnek azok meg nem, és mások véleményéhez igazodunk.
Persze önállónak, tömegek hatásaitól függetlennek, akaratban megtörhetetlennek, befolyásolhatatlannak, felelősségteljesnek, egységesnek és nem részrehajlónak lenni nehéz és magányos feladat. Benső erő kell hozzá. Viszont rettenetesen megéri.
Nehéz időszakot élünk. Válság van. Nem csak kívül, belül is. Világunk egyik része józanul, kitartóan és szeretettel gondolkodva hisz és tud a változás okaiban, okairól. Tűrik, viselik a nehézségeket, és közben nem veszítve el önmagukat, egymást támogatják. A világunk másik része azonban csupán csak létezik. Ennyi. 2012 szele egyre közelebb söpröget, és egyre cifrább híresztelésekkel kerít be bennünket. Hazugságok, féligazságok, áltudományos hablagyok támasztják alá ezeket az ügyesen felépített hegyi beszédeket.
Az utóbbi időben mást sem teszek, mint amerre járok, nyugtatgatom az embereket, hogy örömmel, hittel, de bátorsággal és erővel várják az elkövetkezendő időszakot, melynek változásait ők maguk befolyásolják a legnagyobb erővel. A történések felgyorsultak. Földünk szíve egyre gyorsabban dobog. Egyre több helyen, egyre több aggódó kérdést tesznek fel az emberek. De ha nem is tudom, hogyan lesz pontosan, azt tudom, hogyan nem lehet. Tudom, hogy nem félhetünk. Bár a válság állandó, melyet az emberi lény önmaga köré rendez a bizonytalan keresésben, miközben a világot akarja megérteni még önmagát sem értve a rengeteg félrevezetés és hazugság között.
Csoportokra szakadunk, különbségeket teszünk egymás között, osztályozunk, méltónak és méltatlannak tartjuk egymást. Éppen ez az a helyzet, melyet a legjobban fel kellene szabadítani a tömegek fejében, nem pedig még erősíteni. Felejtsük már el, hogy csoportosulva bármilyen nézet, szín és szag alatt, többet érnénk, mint azok, akik nem tartoznak ahhoz a csoporthoz! Értsük már meg, legnagyobb problémánk az, hogy az elme imádja a szankciókat, előírásokat, szabályokat és feltételeket, de félrevezet, mert csak a saját túlélésére hajtva különbnek minősít másoknál, ami nagyon de nagyon veszélyes: lásd. eddigi történelmünk. Csak azért, mert egy csoportba tartozunk, attól kezdve annak a csoportnak nem válik minden tette megalapozatlanul jogos dicsőséggé. A gyökerek fontos dolgok, mert segítenek felnőni, na de aztán, mikor ez megtörtént, nem kellene őket fegyverként magunk elé fogva megtámadni a világot, mert esetleg másoknak is vannak gyökereik, és ők is büszkék rájuk. Arról már nem is merek említést tenni, hogy mi lett volna, ha a szembe lévő kasztba születünk… Nőjünk már fel a Feladathoz! Nem azokat az embereket vonzzuk magunkhoz, akiket akarunk, hanem azokat, akik a mi minőségünket teszik próbára.
Ezen a Földön EMBEREK élnek. Nem népek, egyesületek vagy pártok, nem felekezetek, fajok, kasztok, hanem EMBEREK. Mint ahogy az erdőben fák… ezt nem kell mondanom! Minden fának külön felelőssége van az erdő szempontjából. És az erdő semmit sem ér a fák nélkül. Az erdő csak egy fogalom. Alapvetően nem is létezik. Csak a fák léteznek. Nem lehet pár ember tettéért egész csoportokat, nemzeteket elítélni, gyűlölni és megtorolni. Nem a kaszt, a párt vagy a faj teszi, ami történik a világunkban, hanem mindig… mindig mi, EMBEREK.
Össze kellene már fognunk, ugyanis ez az egyetlen esélyünk. Azon tűnődöm, hogyan magyarázzam ezt el még mielőtt késő lesz.
A Földünk csodás hely, bár a láthatatlan dimenziókhoz viszonyítva a legszegényebb Valóság. Mégis olyan lehetőségek tárháza, melyben kipróbálni magát a legtöbb szellemi lényt foglalkoztató lehetőség. Megosztani magunkat a Lét és Nemlét küszöbén a legnagyobb próbatétel. Egyensúlyban maradni viszonyítási alap nélkül, úgy hogy csak hihetünk abban, hogy a viszonyítási alap létezik, a legbátrabbakat tettre sarkaló kihívás. Az EMBER ezt az utat járja életei során, ha tud róla, ha nem, akkor is. Nem hiába való a sok nehézség megélése, nem elfecsérelt energia a küzdelmes élet. Ezt az utat nem lehet bejárni egyedül, a többi ember nélkül. Kell a tükör. A tükör azonban nem arra való, hogy összetörjük, ha nem tetszik a tükörkép. A tükör arra való, hogy megtanítson önmagunk ismeretére. Arra való, hogy végül felismerjük magunkat benne. Ez nem sikerülhet a többi ember közreműködése nélkül. Amíg nem jött Péntek, teljesen mindegy volt, hogy Robinson milyen ember. Egymástól egymásért tanulunk. Ezért kell megbecsülnünk egymást. Nem létezik csoportos megváltás, csak egyéni. Egyenként kell a Létért felelősséget vállalnunk. Egyenként kell akarnunk ugyanazt. Jól tudom, ez nehéz, hiszen minden ember egyedi és megismételhetetlen. Éppen ezért kell egyenként… Lelki keresztmetszetünket megvizsgálva azonban azonos tőről fakadunk. És bár sok más közös is van bennünk, a legközösebb a felelősségvállalás képessége maga. Nem ismerek a Földünkön egyetlen olyan lényt sem, mely tudatának csalfa, befolyásoló hatása ellenére, ösztöneit félretéve olyan felelőlésségteljes tud lenni, HA AKAR, mint az EMBER.
Véletlen lenne? Ugye, nem?

Andrea Weaver

Az írás megjelent a Léleküdítő c. magazin októberi számában.

Korábbi gondolatok: [2011. március] [2011. február] [2010. november] [2010. október] [2010. június] [2010. május] [2010. április] [2010. január] [2009. december] [2009. október] [2009. szeptember] [2009. március] [2009. január] [2008. október] [2008. július] [2008. március] [2008. február] [2008. január] [2007. december] [2007. november] [2007. október] [2007. szeptember] [2007. augusztus] [2007. július] [2007. június] [2007. május] [2007. április] [2007. március] [2006. december] [2006. november] [2006. június] [2006. május] [2006. április] [2006. március] [2006. február] [2006. január] [2005. december]