Aznap este nem tudott elaludni. Kívülről látta magát, mintha egy filmet nézne. Tudta, hogy nehéz napok következnek. Tudta, hogy meg kell csinálnia, ki kell bírnia, bármi is fog történni. Az Öreg egy észrevétlen pillanatban kuporodott az ágyára. Most kisebb volt, mint máskor. Egészen emberi méreteket öltött. Az ismerős nyugalom, mely vele járt, átölelte a lányt. Tíria felült az ágyban.
- Mindez csak feladat - mondta jól ismert, kissé érdes hangján - Tudod, hogy a körülötted élők, mind különböző szintjén állnak a szellem fejlődésének. Nem tudod őket megváltoztatni, mert a szellem csak a saját tapasztalatai útján tanul. Aki még nem áll azon a szinten, annak hiába magyarázol el számodra egyértelmű dolgokat, nem tudja miről beszélsz. Ő ennyi. Nem több és nem kevesebb. Itt tart és nem előrébb. Ezt el kell fogadnod. Az ilyen emberre úgy kell gondolnunk, mint fejlődésünket elősegítő próbatételre. Szeretned kell őt, és megbocsátanod neki, amit ellened tesz. Akkor oldod meg kettőtök régen megkötött csomóját. Senkivel sem találkozunk ok nélkül. Arra gondolj, hogy születésed előtt, mikoron tisztában voltál vele, hogy mit is kell még megtanulnod eljövendő életed során, kitaláltad magadnak a fizikai testedet, azt, hogy hogyan nézz ki, kiválasztottad a szüleidet és a környezetedet minden szereplővel és egyben nehézséggel egyetemben ahhoz az úthoz, melyet be kell járnod. Ebből egyenesen következik, hogy bármi történik veled, te hívtad le magadra. Nincs okod hát a panaszra. Tudom, hogy nehéz, de így kell elfogadnod, és megbékélned benne. Észre kell venned, mi az amin változtathatsz és mi az, amin nem. De, ha felismerted, a változtatás lehetőségét a jobbra, meg kell tenned, ha nem akarod, hogy ismét eléd álljon egy még nehezebb helyzetben.
- Vajon mi dolgom volt vele, hogy ilyen kegyetlenül nehéz megoldani? Ha tudnám az okát, talán könnyebben megérteném a tetteit. Könnyebben elfogadnám a helyzetemet - gondolta Tíria.
Az Öreg nem mozdult az ágy széléről. Kissé mintha veszített volna szellemi voltából, nem derengett körülötte annyi fény, és mintha az ágy széle is besüppedt volna egy kissé alatta.
- Hogy az ok mi, ami miatt ebbe a helyzetbe kergetted magad a múlt titka. Talán nem is fontos, hiszen nem véletlen, hogy az emberek nem emlékeznek elmúlt életeik tetteire. A fizikai test idegpályái nem viselnék el azt a mérhetetlen információ-tömeget, amellyel meg kellene birkózniuk. Az emberek beleőrülnének. Nem tudnának összpontosítani jelenleg elvégzendő feladataikra. Aki emlékezik, az elérkezett arra a pontra, amikor fejlettségi szintje lehetővé teszi számára az elviselést. Vajon sokan mit kezdenének a bűntudattal elmúlt tetteik miatt? Sokmindenre emlékezel, de mindez a tudás akkor jelentkezett a tudatodban, mikor felkészült voltál rá. Gyakran felismered előző életeid szereplőit. Sejted a múltat. Nem elég? Úgy old meg a problémát tiszta szívvel, hogy nem segítenek benne a múlt ismeretei. Az a Volt. Te voltál és a mához képest mégsem te. Amit megtanultál, elhozhattad magaddal.
- És amit nem, azt is...- nyögött fel Tíria.
- Így igaz. De talán meg kellene próbálnod más módon megtanulni, ha úgy nem sikerült. Amit megértettél, gyémántként ragyog benned. Amit nem, azt gyémánttá kell tenned magadban. Halálod pillanatában csak ezeket a kincseket hozhatod magaddal. Semmi mást. A Bika jegyében születtél, mert Egyiptom a nagy évben éppen a Bika jegyében állt, mikor elbuktál. Ébredésed is ebben a jegyben kell alakot öltsön. Ennek vannak titkos csapdái is. Mint például, hogy a Bika jegy szülötte ragaszkodik földi javaihoz. Ismét egy megtanulandó tétel, mely szervesen összefügg azzal, amit az előbb mondtam értékeidről. Tedd kinccsé magadban veszteségeidet. Megvan hozzá a tehetséged és erőd. Nem bukhatsz el apróságokon, annál sokkal nagyobb dolgokról van szó. Nem hibázhatsz sértettség miatt, mert mi az? Nem ronthatsz esélyeiden hiúságból, mert mi az? Vajon azért kaptál-e lehetőséget a tisztánlátásra, hogy magadon, vagy másokon segíts vele? Vajon azért ismered-e a törvényeket, hogy betartsd, vagy betartását elvárd másoktól? Ez a te utad, de akkor segítenek-e neked mások, mikor szeretettel támogatnak, vagy amikor meggyötörnek, s romjaidból kell újra építkezned? Kit szeretsz jobban? Az út mentén éneklő angyalt, ki elmondja merre menj, vagy az Ördögöt, aki úgy megijeszt, hogy azon nyomban Isten elé kerget?
- Ha tehetnéd odáig kergetnél, akkor hát te ki vagy? - kérdezte Tíria.
- Az Ördög is Isten találmánya. A nehézség és próbatétel maga. A legkegyetlenebb pillanatokban döbbenünk rá, hogy minden mindennel összefügg.
- Mi fog történni? - merült fel a lányban a gondolat.
- Mi történhet, ami olyan súlyos lenne, hogy félni kelljen tőle? Semmi. Félelem... vagyis az ismeretlen. Félsz-e attól még, amitől korábban rettegtél, de megismerted?
- Nem.
- A tükörnek azon az oldalán olyan dolgok tűnnek komolynak, amelyeknek valójában alig van jelentősége. És azoknak van súlya, amelyekre az emberek oda sem figyelnek. Mondtam már, észre kell venned, hogy min lehet változtatni.
- Tehát nem az a fontos, hogy valójában mi történik, hanem, hogy hogyan reagálok rá, milyen szívvel állok ott az adott pillanatban, észreveszem-e, hogy valójában mire megy ki a játék...
- Hogy mit nevezünk győzelemnek: magunk, vagy mások legyőzését. Igen.
- Kívánj valamit, tudom, hogy most megint nem látlak egy darabig. Megtanultam, hogy az igazi sűrűben egyedül kell megállnom a helyem - kérte Tíria.
- Fényt kívánok neked, sok fényt...
- Mert az a tükörnek mindkét oldalán ugyanazt jelenti...- hajtott fejet a lány a láthatatlan áldás alatt.
Tíria csendesen ült az ágyon. Isten vigyáz ránk - gondolta, és erősnek érezte magát.